Seriaya - A legjobb szerepjáték
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü

Ma kommentelt helyszínek:

Véletlen helyszín

Témák:

Képek:

Emlékeztető:

Mobil komment:

>> INFO <<

SZUPPORT

 
Chat
Jelleggel
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Statisztika
Indulás: 2010-06-29
 
Palota
 

A palota a várost körülölelő hegyvidék egyik nagyobb folyója partján áll. Az épületet két duzzasztógáttal látták el, ami kitermeli az épületben elhasznált áram mennyiséget. Bár az épület régies hangulatot kölcsönöz, szinte teljesen új építésű, ugyanis a régi palota tervei szerint ugyan, de csupán 6 évvel ezelőtt épült, miután az előzőt biztonsági szempontok miatt elbontották.

 

A palotában lakik, és tölti mindennapja nagy részét a város uralkodója a király/királynő, illetve két tanácsadója. A legenda úgy tartja, hogy az uralkodót a trónteremben sérthetetlenség védi, ám ez még sosem derült ki, ugyanis még egyetlen király ellen sem történt lázadás. A sértetlenséget a mondák szerint egy varázslat garantálja, amit a koronázási szertartáson kap meg a megválasztott uralkodó, ám bizonyíték erre sincs a mai napig, ugyanis a szertartáson senki más nem vehet részt az újdonsült királyon kívül, őt pedig a szigorú titoktartási kötelezettség miatt nem árulhatja el.

Lakók
Anakin Skywalker
Otagara Elena

83 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 KorábbiakLegelső hozzászólások
2016.11.18. 18:46
Souichiro

[Sétál  zsebre vágott kézzel a palota felé,mad mikor a kapuhoz ér beordít]...MEGJÖTTEM!!...[néz unottan]

2016.11.18. 18:44
Cersei Lannister királynő

[Mint utolsó munkanapját tartó királynőnek, nekem jutott az előkészületeknek a felügyelése, úgyhogy már jóval előbb jelen vagyok, és készenállok a vendégek fogadására]

2016.11.18. 18:31
Anime-081

Mire a jelöltek, és a vendégeik megérkeznek, minden készenáll az ünnepségre, és a vendégek fogadására. A fogadalom letétel előtt már megtekinthető a trónteremben a bál helyszíne, ám a szavazás eredményének bejelentése után a 21:00 órás nyitásig el kell hagynia mindenkinek a termet. Erre a palota őrsége, és a szervezők minden látogatónak a figyelmét felhívja, és természetesen a jelöltekét is, ugyanis még nem vettek részt ők sem hasonló ünnepségen elmondásuk szerint.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-